Mióta ismerjük a kolosztrum hatását?
A kolosztrum kialakulása egyidejű az emlősök fejlődésével és az idők során folyamatosan alkalmazkodott környezeti körülményeinkhez.
2000 évvel ezelőtt Indiában betegek gyógyítására használták, a kolosztrum fantasztikus értékei miatt nyilvánították a tehenet szent állattá.
A tehéntől származó kolosztrum biológiailag hasonló felépítésű fehérjéket tartalmaz, mint az emberi vérben található immunanyagok, ám negyvenszer nagyobb koncentrációban. Bizonyítást nyert, hogy a kolosztrum magas immunglobulin tartalma hatékonyan támogatja a szervezet immunrendszerét. (A tehén az ellést követő 3 nap alatt közel 2 kg különféle immunglobulint termel). Ugyanezen immunanyagokból egy ember vérében csak néhány grammnyi kering.
Európában egy 1803-ból származó enciklopédia megerősítette jótékony tulajdonságait és magasztalta a “természet ősanyagát”. Goethe és Schiller háziorvosa, Dr. Hufeland felismerte a kolosztrum nagyszerű tulajdonságait és használta betegei immunrendszerének megerősítésére. A II. világháború előtt vidéken köztudott volt, hogy betegség esetén a tehenészetekbe küldtek el egy családtagot, hogy megtudakolja, van-e frissen ellett tehén, amely kolosztrumot adhatna.
Napjainkban a naturális gyógymódok és az egészséges élelmiszerek iránti növekvő érdeklődés különleges aktualitást ad a kolosztrum - ma már tudományosan is - igazolt visszatérésének.
A Colustrum étrend-kiegészítő, amely olyan anyagokat tartalmaz, melyek már alig vagy egyáltalán nem találhatóak meg napi étrendünkben. Mivel a születendő borjú a placentán keresztül nem kap immunoglobulint a vemhesség folyamán, így az első immunizációt a kolosztrumon keresztül kapja meg. Ez a folyamat a születést követő első órákban átadott nagy mennyiségű immunglobulin és növekedési faktor segítségével történik.
Mero professzor, a finnországi Yvaskyla Egyetemről és egy tudóscsoport a Kiel Egyetemről bebizonyították, hogy a kolosztrum alkotóelemei az emberi bélrendszeren keresztül bejutnak a véráramba. Mivel a kolosztrum alkotóelemeinek szóban forgó DNS szekvenciái az ember és a szarvasmarha esetében azonosak, a kutatók azt is bizonyították, hogy ezek az elemek felszívódnak és hasznosulnak az emberi szervezetben is.
A kolosztrum kortól függetlenül minden ember számára adható. A szervezet meglévő hiányosságait kiküszöböli, az ellenálló képességet növeli és elősegíti a gyógyulási folyamatot.
Az előzőekben említetteket figyelembe véve a kolosztrum növeli a pszichikai és a fizikai teljesítőképességet és hozzájárul az egészséges életmódhoz.